2010. december 30., csütörtök

Földszínes Isadora

Egy barátom kérte ezt a medált az anyukájának karácsonyra. Vyolina egyik fotója alapján készült, Isadora névre hallgat. A színekről meg annyit, hogy sose raktam volna őket magamtól egymás mellé, de a kérés földszínekre vonatkozott, így összekerültek, és hát na, majdnem megirigyeltem a végeredményt :D Élőben kicsit világosabb az összhatás, csak sajna nem volt időm megvárni a fotózással, míg napos idő lesz.

2010. december 25., szombat

Ajándék nektek :)


Örülök, hogy a Szerafinához írtátok, hogy jó lenne ismerni a mintáját, mert pont őt terveztem karácsonyi ajándékként közkinccsé tenni. :) Nagyon egyszerű kis mintáról van szó, a szemfülesebbek észrevehetik, hogy az alapja az a fülbevaló, amit pár bejegyzéssel ezelőtt az apróságok között láthattatok. Őket fűztem sorba, és egészítettem ki némi díszítéssel, és így született ez a karkötő.

Az egyoldalas minta


de ha valakinek gondja támadna vele, elküldöm .jpg-ben. Remélem, mindenkinek sikerül megfűznie, aki szeretné! :)


Boldog karácsonyt kívánok nektek! :)

2010. december 19., vasárnap

Isadora Orsinak

Szobatársam, Orsi rendelte tőlem ezt a medált, mert megtetszett neki az előző lila Isadora, csak neki nem passzolt bele a hematit szín, így azt átvariáltam. Azt sejtettem, hogy más lesz az összahatás, de hogy ennyire jól fog kinézni, azt nem vártam. Neki is nagyon bejött, úgyhogy ott lesz a karácsonyfa alatt :)

Szerafina

Kísérletezős teklagyöngyös karkötő-találmány. Amilyen jól néz ki, olyan egyszerű :) Nevét a szobatársam találta ki.

Apróságok vásárra

Fülesek - köztük egy Arduinna-féle Leila bogyó -, Boszicsillag, és egy Mistique Vyolinától!




Pulsera Seis Puntas

Újból Seis Puntas karkötő,Quienlodira mintája alapján. Szépzöld, majdnem elcsábultam, de inkább ment a vásárra menők közé.

Romantikus karkötők

Nya, csak megfűztem én is az első két ilyen karkötőmet! Nagyon jó kis minta ez, haladós, tetszetős, könnyű. A narancssárga készülésekor még nem kaptam sehol gyöngykupakot, így kénytelen voltam gyöngyből fűzni egyet. Azt kell mondjam, talán még jobban is tetszik, mint a kupakos verzió, az folyton elmászkál, nem annyira szeretem. Ha fűzök még ilyet, azon is inkább gyöngyből lesz a lezárás, már csak azért is, mert így nem kell kínlódnom azzal, hogy fűzés közben már végig kell vezetnem egy szálat a karkötő belsejében, amire majd a lezárás meg a kapocs megy... vagy hogy kéne ezt csinálni, ti hogy szoktátok? Nincs gyakorlatom ilyen téren.

2010. december 16., csütörtök

Eredményhirdetés!

Éééésss megvolt a sorsolás! A szerencsés nevét tartalmazó cetlit pártatlan szobatársam, Judit húzta ki a 79 jelentkező közül.

Dobpergés, harsonaszó, hatásszünet....

A nyertes, aki választhat egyet a három medál közül, amit kedvére való színekben fogok elkészíteni:

GhostGirl, azaz Gulyás Nikolett!

Soksok gratula! :)

Kérlek, küldj nekem egy üzenetet a felekiralysag(kekeckukac)gmail.com címre, amiben megírod, melyik ékszert kéred, milyen színű legyen, valamint hogy milyen hosszú láncra tegyem!

A többiek se szomorkodjanak, lesz még ilyen lehetőség. Köszönöm, hogy ilyen sokan részt vettetek a játékban! Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! :)

2010. december 7., kedd

Egy nyeremény vagy kettő? Rajtatok múlik! :)

Kedves Játékos Kedvű Emberkék!

Ebben a pillanatban 58-an jelentkeztetek a játékra itt, a blogon és a Facebookon együttvéve! Mivel ilyen szép számmal gyűlűnk, így kicsit több mint egy héttel a vége előtt az a véleményem, hogy lesz ez még sokkal jobb is! Ezért úgy döntöttem, hogy ha eléritek a bűvös százas számot, nem egy, hanem két medált fogok kisorsolni köztetek!

A jelentkezés feltételei továbbra is ugyanazok maradtak!

Ezúton felhívnám a figyelmet arra, hogy sokan, akik a blogon jelentkeztek (csaknem a felük...), nem hirdették még meg maguknál a játékot, illetve nem lettek rendszeres olvasók. Utóbbiak között pedig sokan az előző oldalamat követik, ami teljesen ugyanúgy néz ki, mint ez az oldal, emiatt az a sanda gyanúm, hogy abban a tudatban élnek, hogy követik a blogot, pedig nem... Őket szeretném megkérni, hogy ha továbbra is kíváncsiak arra, miket tákolok össze gyöngyből, akkor jelentkezzenek be ide is, szeretem, ha pezseg itt az élet, szívesen várom őket! :)

Már csak azért is érdemes, mert karácsonyra még egy meglepetést is tartogatok, amit minden rendszeres olvasó megkap majd! Ezzel szeretném majd megköszönni nekik, nektek azt a sok biztatást és dicsérő hozzászólást, amit a kezdetektől kezdve kaptam tőletek!

No de erről egyelőre ennyit, karácsony napján még visszatérek rá :)

Addig is jelentkezzetek a játékra minél többen, lássuk, eléritek-e a százat!

Divine

Ők pedig a kísérletezős kedvem eredményei. Meglehetősen eltérnek azoktól a medáloktól, amiket fűzni szoktam, nem szoktam ennyit matatni a kásákkal, de ennél határozottan megérte. Főleg a rivoli kristály befoglalása tetszik. A neve "isteni"-t vagy "felséges"-t jelent, igazából nem tudatosan lett ez a neve, mert csak járt ez a szó a fejemben, amikor elkészült az első darab, de nem bírtam rájönni mit jelent. A hangzása viszont nagyon tetszett, úgyhogy a második fűzése közben elhatároztam, hogy ez lesz a minta neve, kivéve, ha kiderül, hogy valami nagyon hülyeséget jelent. Hát de nem jelent hülyeséget, úgyhogy maradt :)
 


ShySmile

Kedvem szottyant valami gyors sikerélményhez, így lettek ezek hárman. Nem vagyok amúgy ilyen darkos hangulatban, de csak így tudtam olyan gyöngyöket összeszedni, hogy mutasson valahogy. A narancsosban tigrisszem, az ezüst-feketében szivárvány-obszidián ásványok is vannak. A kékes csak simán csiszolt+zsorzsett tekla.

Köszi a mintáért DeEvanak!

2010. december 4., szombat

Zion napkővel

Kedvem szottyant ismét fűzni egy Ziont, már csak azért is, mert épp kezdtem elfelejteni, hogyan kell. De aztán persze rájöttem, csak jól meg kellett nézni a régiekről készült fotókat. A közepén egy napkő lencse lapul, az ő színéhez igazítottam a Light Peach Swarikat. Jó kis kontrasztos darab, bár ezt a kép annyira nem adja vissza.


Bigybogy megint

Zöld bogyóka nyakba. Vagy ahová akarod, a karikával bárhová oda lehet fogatni. Nagyon tetszenek a színei! :)

2010. december 3., péntek

Díj a múltból


Még október elején kaptam ezt a díjat Timikétől, de valahogy elkeveredett az agyamban a dolog, úgyhogy most pótolnám elmaradásomat.

A továbbadást viszont most is elhagynám, mivel a kedvenceim úgyis állandóak, agyondíjaztam már őket, és akik oldalát rendszeresen olvasom, az alapból azért van, mert kreatívnak találom őket, és örömömet lelem abban, hogy megnézegetem, miket alkottak.

Köszönöm szépen Timike, hogy rám is gondoltál! :)
 
Fele királyságom... Zsuuu gyöngyékszerei - by Templates para novo blogger